Diabétesz-hírek
Egyre erősödik a kapcsolat az Alzheimer-kór és a diabétesz között
A tudósok minden egyes kísérlet elvégzése után erősebb kapcsolatokat fedeznek fel a két rettegett kór – a cukorbetegség és az Alzheimer-kór – között. Legutóbb japán kutatók jelentették ki, hogy az inzulinrezisztencia vagy a diabétesz növelheti az agyi plakkok a kialakulásának esélyét, amelyeket az orvosok egyértelműen az Alzheimer-kór előfutárainak tekintenek.
Miután minden egyéb kockázati tényezőt kizártak, a japán tudósok megállapították, hogy azoknak az embereknek, akiknek éhgyomorra is magas az inzulinszintjük, hatszor nagyobb az esélyük a plakkok kialakulására, mint azoknak, akik a legalacsonyabb értékekkel rendelkeztek. Hasonló eredményeket állapítottak meg azoknál is, akiknek az inzulinrezisztenciát mérő pontszámaik voltak magasak: nekik ötszörösére nőtt az esélyük arra, hogy kóros elváltozások induljanak be az agyukban – írja a Neurology.
A szóban forgó plakkok az agyban található idegsejtek közötti kommunikációt akadályozzák, így a tudósok szerint nagy a valószínűsége, hogy szerepet játszanak a mentális hanyatlással járó betegség kialakulásában. Ezt támasztja alá az is, hogy a cukorbetegség és a demencia között már korábban kapcsolatot fedeztek fel, így a szakemberek szerint erre a két betegségre a jövőben jobban oda kell majd figyelni.
Forrás: OrientPress Hírügynökség
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

