Diabétesz-hírek
Súlycsökkentő műtéttel kezelhető a 2-es típusú cukorbetegség?
Egy hétfőn megjelent tanulmány szerint a súlycsökkentő műtétek jelentősen javíthatnak a diabéteszes betegek állapotán: megfigyelték, hogy a gyomorszűkítő operáción átesett cukorbetegek sokszor már a műtétet követően, de legkésőbb egy nagyobb súly elvesztése után képesek voltak abbahagyni gyógyszereik szedését.
A kutatásban 2235 felnőtt vett részt, akiken gyomotszűkítő műtétet végeztek el, és akiknek 2-es típusú cukorbetegségük volt – a betegségnek ez a formája ugyanis gyakran jár együtt súlygyarapodással. A műtét után hat hónappal a betegek közel 75 százaléka hagyhatta abba a gyógyszerek szedését, két évvel a beavatkozás után pedig ez az arány már 84,5 százalék volt.
Több páciens is képes volt rögtön a műtét után leállni a gyógyszerekről
Egyes teóriák szerint ez annak köszönhető, hogy az operációnak köszönhetően a gyomorban megváltozott a hormonok összetétele, és ez lehetővé tette, hogy a szervezet hatékonyabban ellenőrizhesse a vércukorszintet – írja az Archives of Surgery.
Addig, ameddig nem fejlesztenek ki egy műtét nélküli módszert, a gyomorszűkítés tűnik a leghatékonyabb megoldásnak. Így ugyanis nemcsak az elhízás fordítható vissza, hanem bizonyos mértékben a cukorbetegség is – mondta Martin Makary.
Forrás: OrientPress Hírügynökség
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

