Első munkahelye a Veszprém Megyei Tbc Gyógyintézetben Dobán volt (1960–1962), majd a Fővárosi János Kórház II. sz.
Belgyógyászati Osztályán tudományos segédmunkatárs
(1962–1964), alorvos, adjunktus (1964–1976), végül főorvos (1976–1978). 1978–2001. márciusáig a Fővárosi Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet B Belosztályát vezette osztályvezető főorvosként. 2001. márciusától 2004. év végéig a Rendelőintézet Diabetes Szakrendelésének vezető főorvosa.
Klinikai endokrinológiával, a zsír- és a szénhidrát-anyagcsere, illetve az elhízás és a diabetes mellitus klinikumával foglalkozott. Alapvető összefüggéseket fedezett fel az inzulinszekréció és a plazmalipid koncentráció vizsgálata terén. Új inzulinterápiás vizsgálati módszereket dolgozott ki, vezetett be és fejlesztett rutineljárássá. Különösen jelentős a néptáplálkozással és a diabetológiával kapcsolatos széles körű felvilágosító tevékenysége.
A Magyar Diabetes Társaság alapító vezetőségi tagja (1972-től), a Magyar Táplálkozástudományi Társaság vezetőségi tagja (1995-től). A Belgyógyászati Szakmai Kollégium Diabétesz Munkabizottságának elnöke (1995-től), a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének tiszteletbeli alapító elnöke. Az Európai Diabetes Társaság betegedukációs munkacsoportjának kelet-európai elnöke (1985–1989), az orvostovábbképző munkacsoportjának titkára (1991–1995). A Diabetologia Hungarica szerkesztőbizottsági tagja (1994–96), a Gyógyszereink szerkesztőbizottsági tagja (1992-től) és a Táplálkozás-Allergia-Diéta szerkesztőbizottsági tagja (1995-től) A Cukorbeteg Élet főszerkesztője (1998-tól).
Kitüntetései:
Pro Diabetológia-díj (1988), Sós József-emlékérem (1990), Magyar Imre-emlékérem (1995), Tangl Ferenc-emlékérem (1998), Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2005)
Az inzulinszekréció és a plazmalipid szintek alakulása diabetikus szindrómában. Kandidátusi értekezés (Budapest, 1976); Cukorbajról cukorbetegeknek. (Bp., 1980, 1987); Cukorbetegség. Megelőzés, kezelés, gondozás. Arnold Csabával és Andor Miklóssal. (Bp., 1984, 1985); Cukorbetegek diétáskönyve. Papp Ritával. (Bp., 1988, 1991, 1992); Fogyókúráskönyv. Papp Ritával. (Bp., 1988); Gyakorlati inzulinterápia. Berger Michaellel és Jörgens Viktorral (Bp., 1991); Inzulinnal kezelt cukorbetegek könyve. Szövérffy Gézával. (Bp., 1993); Diabetológia. Háziorvosi Könyvek. Halmos Tamással és Pogátsa Gáborral (Bp., 1993, 1994, 1997,2001); Cukorbetegek új diétáskönyve. Amit egy inzulin nélkül kezelt cukorbetegnek a diabéteszről és kezelési módjáról tudnia kell. Papp Ritával. (Bp., 1995, 1997, 2000); A cukorbetegségről mindenkinek. (Bp., 1996); Tanácsok cukorbetegeknek. (Bp., 1997, 1998, 2000); Funkcionális inzulinterápia. Howorka Kingával. (Bp., 1997); Diabetes mellitus. Többekkel. (Bp., 1998); Az intenzív inzulinkezelés ábécéje. (Bp., 2000). Ezenkívül 122 bel- és külföldi szaklapokban megjelent tudományos dolgozat.
Kedvelt cikkek
- Hírhozzászólások
- Blogok
- Fórumok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|